Rólunk
stúdió és munkatársakGainlab Studios
A stúdió kezdetben Gainlab Mastering Stúdió néven indítottuk útjára, tevékenységi köreink pedig kizárólag a keverés és a mastering, később a retracking szolgáltatások voltak. Ügyfeleink eleinte kizárólag kiadókon és booking ügynökségeken keresztül kerültek velünk kapcsolatba, később szaporodtak a közvetlen megkeresések is. A későbbiekben a technikai helyiség mellé kialakítottunk egy 120 légköbméteres feljátszó helyiséget és egy pihenőt, mely jelenleg élő dj podcastoknak ad otthont. Ezzel egy időben az új kollégák bevonásával megkezdődtek az első felvételek a stúdióban. Az eszközparkot jelentősen bővítettük, többek között egy audio mainframe rendszerű nagyformátumú keverőpultal, mikrofonparkkal és új lehallgatással. Mára elkötelezett és profi csapattá kovácsolódtunk, akik szenvedéllyel állnak a munkájukhoz és úgy hívjuk magunkat: Gainlab Studios.

Sajtóanyag
A sajtóanyag letöltéséhez kérem kattintson az alábbi gombra. A sajtóanyag zip-file formájában tartalmaz nagy felbontású képeket a stúdióról, a bemutatkozó dokumentumainkat és vektoros logonkat, valamint az elérhetőségeinket.
Napjaink produkciós gyakorlata a zenefogyasztási szokásokkal együtt jelentősen megváltozott, ami új kihívások elé állítja a stúdiókat, munkafolyamat szempontjából és technikai értelemben egyaránt. A Gainlab-et azzal a határozott céllal alapítottuk, hogy a változó trendek közepedte a legnaprakészebb módon nyújtsunk professzionális szolgáltatást a produkciós folyamat valamennyi mozzanatára. Mindehhez kiváló akusztikai környezet és sokoldalú lehallgatási rendszer áll rendelkezésünkre, a feladatra kihegyezett berendezésparkal, mely eszközök között gyakran hivatkozott, igazi kuriózumok is megtalálhatóak.
Mindannyian több éves tapasztalattal rendelkező, képzett hangmérnökök és producerek vagyunk, akiknek szenvedélyévé vált a munkájuk és az ahhoz szorosan kapcsolódó műszaki megoldások témaköre. Különváló zenei érdeklődésünk okán egyszerre több zenei szcéna aktív résztvevői, vagy éppen élvezői vagyunk, így hangzáskultúra terén szerteágazó látásmódot tudhatunk magukénak. Ebből kifolyólag a legkülönfélébb stílus irányzatokon belül alkotó művészekkel is könnyedén megtaláljuk a közös hangot, a lehető legjobb végeredmény érdekében.
Gainlab Sonic Army

Szőke Csaba
mastering, keverés
A szakmát volt alkalma a Magyar Rádió berkein belül kitanulni. Mérsékelt hazai sikerek után külföldi produkciók résztvevője ghost producerként, valamint egy broadcast stúdió eszközök disztribúciójával foglalkozó cég vezetője idehaza. Keményebb szintetizátor hangzások kedvelője és aktív művelője, sok hangszer fordult már meg a keze alatt, vagy található jelenleg is a birtokában.

Borbás-Tóth Imre
felvétel, keverés
Filmes hang berkekből került a Gainlabhez, felvétel készítés tekintetében igen tapasztaltnak mondható és végtelenül türelmes, a zenészek szeretnek vele dolgozni. Stúdió berendezések belbecséről szerzett műszaki ismeretei igen széleskörűek, amit rendszeresen kamatoztat az eszközeink alakítása nyomán.

Halas Péter
mastering, keverés
Pályafutását szinkronhangmérnökként kezdte a Masterfilm Digital-nál, megszámlálhatatlanul sok filmes utómunka került ki a kezei alól és kerül ki napjainkban is. A Gainlab berendezésparkjának felépítése közben elévülhetetlen érdemeket szerzett, rendkívül jó füle van a finom elektronikus műfajokhoz és a komolyzenéhez.

Biksi Gábor
produkció
Könnyűzenei és alkalmazott zenei producer. Arcról legtöbben a Cloud9+ formációból ismerik, melynek alapító tagja és producere, szóval egy teltháznyi közönség sem fogja tudni különösebben zavarba hozni. Nemzetközi babérokra a Saya Noé projekt társproducereként tör, egyre növekvő sikerrel, mindemellett alkalmazott zenei projektjei kapcsán adta már a hangot autó, vagy akár társadalmi célú hirdetés alá is. Munkái nagyon sokszínűek a legtöbb előadóval könnyen szót tud érteni és a számos hazai könnyű zenésszel dolgozott már.

Teremi Dávid
felvétel, produkció
Könnyűzenei producer, dalszerző. Fiatal kora ellenére több éves zenei háttérrel és színpadi tapasztalattal rendelkezik. Jelenleg Gmboii néven folyik bele társszerzőként és/vagy producerként a legkülönfélébb könnyűzenei projektekbe, dolgozott már Nagy Ricsivel, BenTKádárral, Antonyoval, CéAnneel, vagy akár a Hősökkel, de volt alkalma közreműködni az Óperentzia és Lmen Prala produkciókba is. Elmondható róla, hogy kifinomult instruktor és türelmes felvételvezető, aki minden előadóból igyekszik a legjobbat kihozni.

Györffy Attila (LQD)
dj, rádió dj
Független rádiós, podcaster. Szélesebb körben az Estfm-en futó Szolfézs című műsorban vált ismerté, ahol az itthoni és a hazánkba érkező külfoldi producerek és DJ-k munkáit mutatta be. Megfordult a radiocafén, RCKO.fm-en. Jelenleg rendszeres műsorral jelentkezik péntek esténként a Bassdrive-on, ahol a szcéna újdonságai mellett igyekszik mikrofonvégre kapni a lehető legtöbb hazánkba látogató producert egy interjú erejéig. Mindezt a Gainlabból teszi élőben, ami eseményszámba megy nálunk.